Kollár Kinga pont annyit beszélt a közgyűlésen, mint a róla készült papírmasé, de van egy fontos különbség

Pedig az EP-ben tud botrányos beszédeket tartani.

Képviselő úr, miért csak 26 tagja van a Tisza pártnak?
„70 perces interjút készített Magyar Péterrel a Telex nevű portál. Nekem az alábbi kérdések tetszettek a legjobban:
Képviselő úr, hogyan értékeli, hogy egy újabb atombombaként beharangozott akciója sült be? A honvédelmi miniszter leleplezőnek szánt szavait minden sajtótermék megírta 2 évvel ezelőtt, abban semmi újdonság nem volt.
Képviselő úr, lemond-e a mentelmi jogáról a választások előtti ígéretének megfelelően, hogy kiderülhessen az igazság a szórakozóhelyi garázdaság és a bennfentes kereskedelem ügyében?
Képviselő úr, kiderült már, hogy ki »hamisította oda« az Ön aláírását egy uniós dokumentumra?
Képviselő úr, mi lett azzal az ígérettel, hogy önkormányzati választások után tömegével fognak átállni fideszes polgármesterek a Tiszához? Eddig hány ilyen történt?
Képviselő úr, honnan volt a Tisza pártnak a kezdet kezdetén egymillárd forintnyi tőkéje a projekt beindításához, még a rendszerváltó kártyák előtt? Radnai Márk közléséből tudjuk, hogy csak a tavalyi Hősök terei rendezvény 103 millió forintba került.
Ezt is ajánljuk a témában
Pedig az EP-ben tud botrányos beszédeket tartani.
Képviselő úr, miért csak 26 tagja van a Tisza pártnak? Miért nem tudjuk, hogy kik alkotják a Tisza párt elnökségét? Miért nincs tagfelvétel, átlátható pártszabályzat, demokratikus belső döntéshozatal?
Csak vicceltem. Egyetlen kérdés sem hangzott el a fentiek közül.
Légyszi, támogassátok a »független« sajtót!!”
Nyitókép: Képernyőfelvétel
***